Partnerek


Videóarchivum

Galéria

Versünnep 2012

Versünnep 2011.

Versünnep 2010.

Verstábor
 
  Aktuális Hírek  -  2012. 04. 11.
Döntőjéhez érkezik a Versünnep - tizenketten állnak színpadra szombaton a Szent István Művelődési Házban
Közeledik a III. Fehérvári Versünnep döntőjének időpontja. A rendezvénynek otthont adó Szent István Művelődési Házban április 14-én, szombaton 10.00 órától tizenketten állhatnak majd a pódiumra és mutathatják be tudásukat a zsűri előtt. A Versünnep idén is népszerű az irodalomkedvelő fiatalok körében, hiszen összesen harmincan jelentkeztek Székesfehérvárról és az egyházmegye területéről.
 
„A tehetséggondozás jelentős feladata Székesfehérvár Önkormányzatának, ezért is tartjuk fontosnak az olyan tehetségkutató rendezvényeket, mint amilyen a Fehérvár Hangja és a III. Fehérvári Versünnep is. Ez utóbbi megmérettetés egyre inkább felkelti a diákok érdeklődését, a mi feladatunk pedig az, hogy minden tehetséges fiatalnak biztosítsuk a bemutatkozás lehetőségét.” – mondta az esemény kapcsán dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
 
A III. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, aki - mint mondta - nagy mérkőzésre számít, hiszen erős mezőny alakult ki. Izgalommal várja a döntőt, a gyerekek pedig nagy lelkesedéssel és lendülettel készülnek a megmérettetésre. A művésznő szerint biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a zsűrinek. Kubik Anna mellett Tóth Auguszta Jászai Mari-díjas színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Varga Sándor újságíró, Nagy Zoltán Péter, a FehérVár hetilap felelős szerkesztője, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Tóth Tamás esperes plébános kíséri figyelemmel a fiatalok előadásait, és dönt a végleges sorrendről. A III. Fehérvári Versünnep győztese rendszeres résztvevője lesz Székesfehérvár ünnepeinek, megkapja a város különdíját, valamint a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által felajánlott tábla pc-t. A Székesfehérvári Egyházmegye különdíját a verseny fővédnöke, Spányi Antal megyés püspök adja át. A döntő nyilvános esemény, minden érdeklődőt várnak a szervezők 10.00 órától a Szent István Művelődési Házba.
 
 

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása