Partnerek


Videóarchivum

Galéria

Versünnep 2012

Versünnep 2011.

Versünnep 2010.

Verstábor
 
  Aktuális Hírek  -  2012. 01. 19.
Elkezdődtek az előkészületek a Fehérvár Médiacentrumban
Bár a III. Fehérvári Versünnep jelentkezési határideje február 20-a, és maga a verseny március 3-án kezdődik, a szervező Fehérvár Médiacentrum csapata már január közepén megkezdte a felkészülést a produkcióra. A versenyről és az előkészületekről folyamatos tájékoztatást kapnak majd a nézők, hallgatók és olvasók – a szerkesztőség mind a négy médiafelületét (televízió, rádió, hetilap, honlap) „hadrendbe állítja” az ügy érdekében.
 
Januárban már ismert tény volt, hogy a Médiacentrum harmadik alkalommal is megrendezi a Versünnepet, amely az előző két alkalommal is rendkívül népszerűnek bizonyult, mind a versenyzők, mind a közönség körében. Miután megtörtént a verseny időpontjának egyeztetése, azonnal indult a „terepszemle”. Bár a helyszín nem ismeretlen a televíziós csapat számára, a közönség és a tévénézők idén változásra számíthatnak a verseny és a tévéközvetítés során. Hogy mi ez a változás, az egyelőre legyen meglepetés – előzetesen annyi elmondható, hogy az adás rendezője, szerkesztői és műszaki munkatársai az előző éveknél kicsit intimebb, bensőségesebb hangulatú teret álmodtak a versenyzők köré a Szent István Művelődési Házban.
 
Egyelőre nem tudni, kik lesznek a versenyzők, de a Médiacentrum csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy a vállalkozó kedvű fiatalok jól érezzék majd magukat a sok közös munkát hozó másfél hónap alatt.
 

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása