Partnerek


Videóarchivum

Galéria

Versünnep 2012

Versünnep 2011.

Versünnep 2010.

Verstábor
 
  Aktuális Hírek  -  2016. 03. 16. 07:20  -  www.szekesfehervar.hu
VII. Fehérvári Versünnep - március 29-ig lehet nevezni
  
Idén immár hetedik alkalommal szervezi a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet. A 2010-ben életre hívott tehetséggondozó versenyen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt. Ezúttal is nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.
Mintha tavaly lettünk volna itt először, miközben már a hetedik Versünnepre készülünk, ami hagyományos rendezvénye a város kulturális életének. „Amikor annak idején Varga Sándor újságíróval közösen megálmodtuk a Versünnepet célunk volt, hogy megszólítsuk a fiatalokat, akik megmutathatják magukat, tehetségüket és azt, hogy van véleményük a világról. A döntő kifejezetten magas szintű rendezvény, ami nem ér véget, hiszen a fiatalok a város rendezvényein is rendszeresen megmutatják tehetségüket. Ez pedig önmagában is jól mutatja, hogy érdemes volt elindítani a versenyt. Arra bíztatok minden fiatalt, hogy jelentkezzenek a Versünnepre.
Spányi Antal székesfehérvári püspök felelevenítette, hogy amikor 2010-ben, megkereste a Médiacentrum akkori hírigazgatója, nem volt kérdés, hogy csatlakozzanak a Versünnephez és örömmel vesz részt benne az egyházmegye. 2011-ben az egyházmegyei középiskolák is csatlakoztak a felhíváshoz és lehetőség nyílt arra, hogy a verstáborokat is tudtuk támogatni - mondta. „A Versünnep fontos az egyházmegyének, hiszen a jelentkező fiatalok közelebb kerülnek azokhoz az örök értékekhez, amelyek mindig időszerűek. A vers hozzátartozik az ember életéhez, tükörként szolgálnak számunkra és segítenek kifejezni a belső világunkat vagy megfogalmazni az érzéseinket, ami nem könnyű dolog. A versennyel nem csak a diákok nyernek, hanem mindenki, mert felfedezhetjük, hogy mennyi érték van a fiatalokban és tanulhatunk tőlük.”

A Fehérvári Versünnep házigazdái idén is Látrányi Viktória és Kelller János lesznek.
 
Hagymásy András a Fehérvár Médiacentrum igazgatója elmondta, hogy annak idején nagyon jó partnerekre találtak a médiacentrum munkatársai. "A versek önmagukért beszélnek és remélhetőleg idén is nagyon színvonalas előadásokat láthatunk. Olyan 9-13. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik valamelyik székesfehérvári középfokú oktatási intézmény vagy a Székesfehérvári Egyházmegye középfokú oktatási intézményében tanulnak, de jelentkezhetnek azok is, akik máshol járnak középiskolába, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkeznek." A megmérettetésre 2016. március 29-ig jelentkezhetnek a diákok, két verssel. A verseny két fordulóból, a válogatóból és a döntőből áll. A válogatóra április 3-án, a döntőre pedig április 16-án kerül sor.

Matuz János a Vörösmarty Színház mentorprogramjáról is beszélt. „Nagy büszkeség, hogy beszálltak a társulat tagjai, hiszen nagy és hosszan tartó barátságok is születtek. A szervezőkön keresztül pedig egész város mentorálja a fiatalokat, ezért is van különös fénye a Versünnepnek.
 
A VII. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész lesz. A zsűri tagjai: Závodszky Noémi színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Vakler Lajos szerkesztő, Bobory Zoltán költő valamint a Székesfehérvári Egyházmegye delegáltja.

A VII. Fehérvári Versünnep szervezője a Fehérvár Médiacentrum. A verseny része a cég társadalmi felelősségvállalási programjának. A Fehérvári Versünnephez immár negyedik alkalommal csatlakozik mentorprogrammal a Vörösmarty Színház. A részvétel részletes feltételeit, a jelentkezéshez szükséges űrlapokat valamint a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat a www.versunnep.hu honlapon lehet megtalálni.

Akik a Fehérvári Versünnepet eddig megnyerték: